Szegedi "turisták" - munka és szabadidő
2010. februárjának utolsó hétvégéjén tanszékünk oktatói - Szijártó Zsolt és Bódi Jenő- kíséretével a "Turizmus és kommunikáció" fordítószeminárium keretein belül heten, kommunikációs hallgatók Szegedre utaztunk.
 A már említett kurzus célja egy fordításkötet elkészítése, mely a turizmus kulturális tanulmányozásának az utóbbi években külföldi országokban publikált tanulmányait mutatja be. Ahhoz, hogy részt vegyünk ebben a projektben, februárban megadott szövegek próbafordítását végeztük el, és e feltétel teljesítése után állhatott össze csapatunk. A Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció-és Médiatudományi Tanszéke, valamint a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció-és Médiatudományi Tanszéke egymás oktatási tevékenységében régóta közreműködnek, erre bizonyíték az ottani kollégák és diákok nagymértékű hozzájárulása a készülő kötet szerkesztéséhez. A szegedi hétvége céljaként szerepeltek: megismerkedés a fordítás módszereivel, illetve olyan tipikus problémák tárgyalása, amikkel feladatunk során szembesülhetünk. Dr. Pusztai Bertalan, Dr. Szijártó Zsolt és Bódi Jenő előadásai turizmussal kapcsolatos témaköröket tartalmaztak, segítve ezzel későbbi munkánkat, a turizmuskutatás fontos részterületeinek megértését (pl. autentikusság, turistatekintet, turizmus társadalomtörténete). A kétnapos tanácskozás során kidolgoztunk egy időtervet, megbeszéltük a fordítás lépéseinek menetét, módját, továbbá létrehoztunk egy a szegedi és pécsi hallgatók számára is elérhető kollektív dokumentumot, ahol megoszthatjuk elért eredményeinket, szövegeink kulcskifejezéseit, ezzel támogatva a csoport előrehaladását. A workshopon kívül természetesen maradt idő szegedi városnézésre, közös ebédekre, diskurálásra. Ezúton szeretnék mindannyiunk nevében köszönetet mondani a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció-és Médiatudományi Tanszékének a belvárosi kollégiumi szállás biztosításáért, és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Hallgatói Önkormányzatának az utazási költségek támogatásáért. Biró Eszter (BA, I. évf.) Pécs, 2010. március 5. |